Bővebb információra van szükségem, ezért az alábbi elérhetőségeimen keresztül kérem keressenek meg.
Leirás |
---|
Találkozó 05:15-kor Budapesten, a Népligetben, a Hell Miksa sétánynál Elnök utcával szemben. Korán reggel 05:30-kor indulunk Budapestről. Folyamatos utazás után Erdőaljáról indulunk a mai túránkra. A Hernád-áttörés a Hernád felső folyásán lévő körülbelül 16 km hosszú szakasz a Nagy Fehér Víz (Veľká Biela Voda) torkolatától Szepessümegig (Smižany). Rövid séta után már a vadregényes szurdokban találjuk magunkat, ahol pár kaptatót le kell küzdenünk, amolyan bemelegítő jelleggel. A folytatásban fa- és fémpallókon, láncokba kapaszkodva juthatunk egyre feljebb. A szurdokban több vízesést láthatunk, némelyiket testközelből is. A földrajzórákon tanultak megelevenednek előttünk a szurdokban, így igazán közelről tanulmányozhatjuk a természetet. Még egy kis kaptatót leküzdve érkezünk a mai túránk legmagasabb pontjára egy aprócska erdei tisztásra. Miután pihentünk egy keveset tovább indulunk a Menedékkő-fennsíkra, hogy egy hosszabb pihenőt tartsunk. Itt elfogyaszthatjuk a szendvicseink, vagy vásárolhatunk a turistaházban. Innen beereszkedünk a Hernád völgyébe, hogy a híres Hernád-áttörést bejárjuk. Innen a Hernád már egy olyan kanyonszerű völgyet alkotott, ahol a partok a hegygerincekről 300 m-es szintkülönbségekkel zuhannak alá. Itt szűk sziklafalak közt haladunk pár méterrel a Hernád folyó fölött. Haladásunk a sziklafalba erősített láncok, vagy dróttálcák segítik. Ez a szakasz csakis teljes szédülésmentességgel, valamint a technikai segédeszközök megfelelő használatával hajtható végre. Az egyik leglátványosabb szakasz megtétele után visszasétálunk az autóbuszunkhoz és megkezdjük a haza utazásunk. Budapestre várhatóan a késő esti/éjszakai órákban érkezünk. A programváltozás jogát fenntartjuk.
Túratáv: kb. 15 km, szintkülönbség kb. 600 méter fel és le. Nehézség: A szurdoktúrára az alábbiakat javasoljuk magunkkal hozni: kisméretű hátizsák, szendvics, gyümölcs, csokoládé, szőlőcukor, fejenként 2 liter víz, túrázásra alkalmas bordázott járófelületű bokát is védő vízálló bejáratott túrabakancs, réteges kényelmes ruházat, esőkabát, esőnadrág, naptej, szúnyog és kullancs spray, készpénz, bankkártya, mobiltelefon. Az alapár tartalmazza: az utazást busszal, a szervezést és a magyar nyelvű idegenvezetést. Az alapár nem tartalmazza: a belépők árát, az étkezést, a biztosítást és a regisztrációs díjat. Utazás: autóbusszal. Időjárás: Felszerelés: kis hátizsákot érdemes magunkkal hozni, mely tartalmaz némi szendvicset és vizet az útra. Ami feltétlen szükséges a túrához: kényelmes, vízhatlan túrázásra alkalmas bakancs vagy cipő, kényelmes ruházat, egy napra elegendő étel (szendvics), csokoládé, személyenként min. 1,5-2 liter folyadék. Pénzügy: Biztosítás: ajánlott. Ezt irodánkban könnyűszerrel megkötheted. Amennyiben fix, Ön által kiválasztott ülőhelyet igényel a buszon (melyet végig fenntartunk, vidéki felszállás esetén is) annak díja a választott ülőhelytől függ. Részletek a Súgóban. Az autóbuszos utazások módosíthatók, de nem lemondhatók! Módosítási díjak:
A foglalás elküldésével minden utas elfogadja az utazási iroda általános utazási feltételeit. Az utazás során a gyalogtúra nehézségéről tájékoztatást kaphat a
leírásból vagy keresse munkatársainkat! |
Fekves |
Az utazási csomag nem tartalmaz szállást. |
A GPS koordináták nem elérhetőek