Bővebb információra van szükségem, ezért az alábbi elérhetőségeimen keresztül kérem keressenek meg.
Leirás |
---|
Találkozó 05:45-kor Budapesten, Népligetben a Hell Miksa sétánynál, az Elnök utcával szemben. Korán reggel 06:00 órakor indulunk. Pár órás buszozást követően érkezünk a Bécs mellett fekvő tavas barlanghoz. Misztikus földalatti világ felfedezésére indulunk, ahol számtalan érdekességet láthatunk. A fő izgalmakat azonban a barlang belsejében található tavacska adja. Itt kis motorcsónakra szállunk, majd egy egészen különleges misztikus világot fedezünk fel. Felhívjuk figyelmüket, hogy a tavasbarlangban hűvös van, így érdemes melegebb ruhát magukkal vinni. A barlanglátogatás után Schönbrunnba utazunk, mely egykor a császári család nyári lakhelyeként szolgált. Itt megtekinthetjük a világ legrégebbi állatkertjét. A kertben 550 állatfaj háromezer egyede fogadja a látogatókat. Az állatkert fő attrakciója és egyben jelképe a két óriáspanda, a víz alatti életet akváriumházban mutatják be, míg a délkelet-ázsiai dzsungel élővilágát esőerdő-házban tekinthetjük meg. Természetesen egyénileg a kastély termeinek a megtekintésére is lesz lehetőségünk. Ausztria egyik legismertebb műemléke és turisztikai látványossága 1569-ben került a Habsburgok kezére. A palota több száz szobája közül császári család apartmanjai a kastély leglátványosabb helyiségei, a nyilvánosság számára többségében ezek nyitva állnak. A nyugati szárny első emeletén találhatók meg a császári pár (I. Ferenc József és Erzsébet császárné) lakosztályai. A keleti részben Mária Terézia kvártélyai, valamint az ún. Ferenc Károly-lakosztályok kaptak helyet, melyekben a császár szülei, Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegné élték mindennapjaikat. A kastély megtekintése után kedvünkre sétálhatunk a kastély kertjében. Budapestre a késő délutáni órákban (18:00 óra körül) kezdjük meg az utazásunk, ahova a késő esti órákban érkezünk. A programváltozás jogát fenntartjuk. Az alapár tartalmazza: az utazást busszal, a szervezést és a magyar nyelvű csoportkísérést. Az alapár nem tartalmazza: a belépők árát, az étkezést és a biztosítást, valamint a regisztrációs díjat, mely az irodában fizetendő. Felszerelés: Túraprogramjainknál fontos a
megfelelő felszerelés és öltözet: évszaknak megfelelően öltözzünk,
a hegyek között lehet picit hűvösebb, vízhatlan
túracipő/túrabakancs, kényelmes ruházat, esőköpeny (természetesen,
ha nincs rájuk szükség, ezek a buszban hagyhatók), egy napra
elegendő étel (szendvics, csokoládé, müzli szelet), személyenként
min. 1,5-2 liter folyadék. Minimum létszám: 35 fő Pénzügyek
Belépők:
A belépők árát az utaskísérő szedi össze a buszon. Az egyes programokra vonatkozó belépők árai szerepelnek honlapunkon a megfelelő utazás oldalán. A feltüntetett árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák (foglalási díj, helyi idegenvezető, parkolás, foglalási/szervezési költség, stb). A belépőjegyek és a fakultatív programok árai tájékoztató jellegűek, a változtatás jogát fenntartjuk. Az utazási szerződés aláírásával a feltüntetett belépő árakat is elfogadásra kerül. Biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban könnyűszerrel megköthető. Utazás: autóbusszal. Útközben 3-4 óránként
tartunk pihenőt, általában benzinkutaknál állunk meg. A
pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van
aprópénz. A helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik.
A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának
a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson. Felszállási lehetőség:
Kérjük, hogy ha nem a budapesti felszállást választják, jelezzék megrendeléskor (a csatlakozás időpontját fent olvashatják. Az időpontok a budapesti induláshoz képest értendők.). A busz csak igény esetén áll meg a felszállási helyeken és csak a fent felsorolt csatlakozási pontokon van lehetőség a felszállásra! Felhívjuk figyelmét, hogy a busz a menetiránnyal megegyező oldalon tud csak megállni az autópályák pihenőhelyein, azaz oda- és visszaúton nem ugyanazon oldalon! Az autóbuszos utazások módosíthatók, de nem lemondhatók! Módosítási díjak:
A foglalás elküldésével minden utas elfogadja az utazási iroda általános utazási feltételeit. Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető |
Fekves |
Az utazási csomag nem tartalmaz szállást. |
A GPS koordináták nem elérhetőek